vissza a főoldalra

Szakértői eszmecserék holland vizeken

2012. november utolsó hetében rendezte a négy európai RIS Szakértői Csoport az idei második üléssorozatát. A hét közepén pedig nagyszabású konferenciát rendezett a holland víziút kezelésért felelős szervezet. Az eseményeknek Rotterdam adott otthont.

A RIS négy alaptechnológiája folyamatos fejlődés és fejlesztés alatt áll immár világszerte. Európában a négy területért négy szakértői csoport felelős, akik évente két alkalommal találkoznak, hogy megvitassák tapasztalataikat és alakítsák a szabványokat. A négy RIS Szakértői Csoportban az egyes országok kormányzati és nem kormányzati, illetve megfigyelő státuszú képviselői vesznek részt. Az idei második RIS Héten Bellyei Csaba (Nemzeti Közlekedési Hatóság), Rédly László és Rafael Róbert (RSOE) képviselték Magyarország érdekeit és adtak számot a hazai eredményekről.

A Rijkswaterstaat által szervezett 2012. november 28-i konferencián magas színvonalú szakmai előadások keretében ismerhette meg a közel 150 résztvevő, hogy Európában milyen információs szolgáltatásokkal támogatható a vízi közlekedés biztonsága és hatékonysága. Magyarország számára megtiszteltetés, hogy a SEE Programban futó CO-WANDA projekt folyami információs szolgáltatásokkal kapcsolatos tartalmát az RSOE vezérigazgató-helyettese mutathatta be a közönségnek.

Lenyűgöző élmény volt, hogy a konferencia részeként látogatásra került sor a Maasvlakte 2 projekt helyszínén, azaz a Rotterdami Kikötő új, 2.000 hektáros bővítését tekinthették meg az érdeklődők.

Forrás: RSOE


Hírek, események

A projekt hivatalosan lezárult, de a folyamat megy tovább
Elismerések a nemzeti ünnep alkalmából
Megjelent A Dunai Hajózás Kézikönyve
Projektzárás és könyvbemutató
ProDuna Zárókonferencia és könyvbemutató
Közlekedés: az EU közel 1,6 milliárd euró összegű pénzügyi támogatást nyújt a kulcsfontosságú TEN-T
Smart Rivers Konferencia 2013
Európa vízi útjainak jobb hasznosítása
A MAHOSZ Tisztújító Közgyűlése
Európa számára is jó példát mutatunk - Biztonság a vizeken is
Hatályba lépett a HSZ és a Képesítési rendelet módosítása
A Duna Bizottság 80. közgyűlése - Sajtóközlemény
6. SMART Rivers Nemzetközi Konferencia - SAJTÓKÖZLEMÉNY
Hajózási információs nap
Duna Régió Stratégia - Linzben a hajózásról
Vitaanyag - Dunai vízi közlekedési akcióterv
Inland Navigation Europe – Éves jelentés 2012
FONTOS! Új, mindenkit érintő hajósoknak szóló hirdetmények
A dunai hajózás biztonságáért
Idegenvezetői Világnap 2013 - Duna programok
SEE Mariner Konferencia - Meghívó
Védjegyoltalom alatt a ProDuna
Szakértői eszmecserék holland vizeken
Európa akcióban: egyéves a Duna régióra vonatkozó uniós stratégia
Tovább hajózik az EU Duna Régió Stratégia
Gyakorlati bemutató a Bánki Donát Szakközépiskolában
RSOE előadás az ESRI térinformatikai konferencián
Folytatódik a Folyami Információs Szolgáltatások fejlesztése
A Schönbrunn Budapesten
Hajófelvonulás a nemzeti ünnepen

Az oldalt létrehozta és üzemelteti az RSOE.
RSOE INE PIANC

A projektet az Európai Bizottság / DG MOVE támogatja. Európai Bizottság