vissza a főoldalra

Projektzárás és könyvbemutató

Sikeresen lezajlott 2013. december 11-én a ProDuna projekt zárókonferenciája. Az esemény a projekt során eddig elért eredmények és a jövőkép bemutatása mellett lehetőséget biztosított a vízi közlekedésben érintettek számára az Európai Bizottság és Magyarország szakpolitikájának megismerésére.

Az eseményt Dobai Sándor, az RSOE elnöke nyitotta meg. Köszöntőjében a vízi közlekedés folyamatos fejlesztésének fontosságára hívta fel a résztvevők figyelmét. E cél eléréséhez járul hozzá a ProDuna projekt, amelynek törekvései összhangban állnak az Európai Közösség és Magyarország által tett vállalásokkal és nyilatkozatokkal.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság képviseletében Bíró József elnökhelyettes a szervezet közlekedésbiztonsági törekvéseit ismertette. Az ezerötszáz kilométer hosszú folyami víziút ügyeit is intéző Hatóság működteti a PannonRIS rendszert, melynek az RSOE az üzemeltetője.

Petar Margic, a Duna Bizottság Titkárságának vezérigazgatója a Bizottság céljairól, feladatairól, az elért fejlesztésekről és a közelmúltban lezajlott, a hajózást érintő eseményekről számolt be. Jelentős szakmai mérföldkövekként említve a 2012. június 7-én nyolc állam által aláírt a hatékony víziúti infrastruktúra karbantartását célzó nyilatkozatot, illetve a 2013. szeptember 10-én elfogadott NAIADES II csomagot, mely a belvízi hajózás fellendítését és környezetbarátabbá válását segíti.

Hörcher Dániel, a Külügyminisztérium EU Duna Régió Stratégia Kormánybiztosi Titkárságának közlekedési tanácsadója a 2009-es Balti-tengeri Stratégiát 2011-ben követő Duna Régió Stratégiáról beszélt. A tanácsadó a működési mechanizmust bemutatva kiemelte: a ProDuna projekt elnyerte a Stratégia ajánlását, az ún. Duna Címkét.

Michael Fastenbauer és Vera Hofbauer, a via donau osztrák vízi közlekedési vállalat képviseletében A Dunai Hajózás Kézikönyve (Manual on Danube Navigation) című, eredetileg a vállalat gondozásában angol és német nyelven megjelent kiadvány jelentőségét hangsúlyozták. Az osztrák kiadás először 2002-ben látott napvilágot, amelynek első külföldi kiadású párja az ezen alkalommal bemutatott magyar nyelvű kötet.

Rafael Róbert, az RSOE vezérigazgató-helyettese elmondta, a ProDuna projekt keretein belül megvalósuló A Dunai Hajózás Kézikönyve magyar nyelvű kiadásának elsődleges célja egy olyan átfogó szakmai kiadvány létrehozása volt, amely hiánypótló a hazai piacon. A kézikönyv a dunai hajózással kapcsolatos tudnivalókat ismerteti, többek között a víziút, a kikötők, a hajók típusai, a folyami információs szolgáltatások, a többmódú fuvarozás témakörét taglalva. A könyv anyagának összeállításában nyújtott segítségéért külön köszönetet mondott a közreműködő hazai hajós szakembereknek, szövetségeknek. A projekt célkitűzéséről és az elért eredményekről tartott prezentációjában jelezte: a közös munka fő célja volt a magyar belvízi hajózás szerepének erősítése, versenyképességének fokozása, illetve integrálása az európai közlekedési hálózatokba. A megvalósítás során akcióterv készült, a projekt keretében az RSOE részt vett a Nemzeti Közlekedési Stratégia előkészítésében, a NAIADES II csomag kialakításában és elindításában, illetve elkészítette a 2011-ben a magyar EU elnökség alatt kiadott Dunáról szóló film angol nyelvű feliratozását és a korábban már bemutatott A Dunai Hajózás Kézikönyve magyar nyelvű kiadását.

A Dunai Hajózás Kézikönyve innen letölthető: produna.hu/dhk

Forrás: RSOE


Hírek, események

A projekt hivatalosan lezárult, de a folyamat megy tovább
Elismerések a nemzeti ünnep alkalmából
Megjelent A Dunai Hajózás Kézikönyve
Projektzárás és könyvbemutató
ProDuna Zárókonferencia és könyvbemutató
Közlekedés: az EU közel 1,6 milliárd euró összegű pénzügyi támogatást nyújt a kulcsfontosságú TEN-T
Smart Rivers Konferencia 2013
Európa vízi útjainak jobb hasznosítása
A MAHOSZ Tisztújító Közgyűlése
Európa számára is jó példát mutatunk - Biztonság a vizeken is
Hatályba lépett a HSZ és a Képesítési rendelet módosítása
A Duna Bizottság 80. közgyűlése - Sajtóközlemény
6. SMART Rivers Nemzetközi Konferencia - SAJTÓKÖZLEMÉNY
Hajózási információs nap
Duna Régió Stratégia - Linzben a hajózásról
Vitaanyag - Dunai vízi közlekedési akcióterv
Inland Navigation Europe – Éves jelentés 2012
FONTOS! Új, mindenkit érintő hajósoknak szóló hirdetmények
A dunai hajózás biztonságáért
Idegenvezetői Világnap 2013 - Duna programok
SEE Mariner Konferencia - Meghívó
Védjegyoltalom alatt a ProDuna
Szakértői eszmecserék holland vizeken
Európa akcióban: egyéves a Duna régióra vonatkozó uniós stratégia
Tovább hajózik az EU Duna Régió Stratégia
Gyakorlati bemutató a Bánki Donát Szakközépiskolában
RSOE előadás az ESRI térinformatikai konferencián
Folytatódik a Folyami Információs Szolgáltatások fejlesztése
A Schönbrunn Budapesten
Hajófelvonulás a nemzeti ünnepen

Az oldalt létrehozta és üzemelteti az RSOE.
RSOE INE PIANC

A projektet az Európai Bizottság / DG MOVE támogatja. Európai Bizottság